szentimentáliskodok megint.
Néha, fülledt nyárestéken, mikor nem tudok elaludni, csak becsukom a szemem és hagyom, hogy ezer kép cikázzon át az elmémen. Hangok, illatok, képek, döntések. Emlékek.
A dolgok, amik bármikor mosolyt csalnak az arcomra, a nagy nevetések, a játszóterek, a barátságok, az első csókok, a részeg bolondságok. A dolgok, amiket néha szeretném, hogy bár ne történtek volna meg, a veszekedések, az eltűnt barátok, a könnyek amik a “beszélnünk kell”-t követték.
Mindegy, hogy szomorú, vagy vidám emlékek, ragaszkodom hozzájuk, mert életem minden mozzanata hozzájárult ahhoz, hogy az legyek aki most vagyok. Nem az az erős akit nem győznek le, hanem aki felkel a padlóról és folytatja a meccset.
